Két fajta nő létezik. Aki elfogadja a pasikat olyannak, amilyenek, és aki nem.
Ha nem is minden férfi ismerősömre igaz, mert tényleg nem, de zömében szeretnek olyan kifejezéseket és vicceket megengedni a nőkkel szemben, ami azt hiszem, hogy még akkor is sértő a nők számára, ha nincsenek is jelen. Ismerjük a klasszikus szőke nős, anyós, buta feleség vicceket, a férfiak időtlen idők óta mulatnak a nők vélt vagy valós esetlenségén.
A minap buszra várva egy beszélgetés fültanúja voltam. Két nő osztotta meg egymással a munkahelyi zaklatás fogalmát kimerítő élményeit. Jó esetben a férfiak poénnak szánják, de mégis tüske marad a nőben minden egyes megnyilvánulás, ami valamilyen módon, rosszkor rossz helyen a szexhez köthető.
Az egyikőjüket például úgy mutatta be a főnöke a cég partnereinek, hogy ő az új munkatárs, és azért esett rá a választás, mert az önéletrajzhoz félmeztelen képet kértek, és ez a nő volt az egyetlen, aki vállalta és a kiírásnak megfelelően jelentkezett az állásra. Idomainak köszönhetően pedig azonnal fel is vették. A "poén" hatásfaktora magasnak bizonyult, a férfiak idiótán vihogtak, elfelejtve, hogy van barátnőjük, feleségük, anyjuk és talán lányuk is. Ha velük kapcsolatban született volna ez a szöveg, akkor is ennyire vicces lenne?
A másik, kicsit idősebb nőnek is volt hasonló élménye, az ő munkahelyi prezentációja alatt a főnöke rendszerint kétértelmű kérdéseket tett fel, amihez kaján vigyor is társult. Egy ideig zavartan mosolygott, majd egyre inkább megalázóvá vált a helyzet.
Ezen kívül számtalan esetet soroltak fel, ahol a főnök a nő dekoltázsát kérte mélyíteni, a szoknya hosszát pedig csökkenteni a cég nagyobb bevétele érdekében. Hozzátartozik, hogy a beszélgetés során nem csak a főnök, mint hatalmi ember került szóba a téma kapcsán. Munkatársak egymás közt is okoznak efféle meglepetéseket.
Végighallgatva a két nő beszélgetését, akarva - akaratlanul végigpörgettem az én életem idevonatkozó emlékképeit is. Bólogattam. Emlékszem, eleinte én sem mertem kikérni magamnak ezt a viselkedést (mint ahogyan a beszélgető hölgyek sem), ám a korom és önbecsülésem előrehaladtával egyre bátrabban álltam ki magamért. Hozzáteszem, válaszul nem egyszer megkaptam, hogy mi van, talán menstruálok, hogy ilyen sárkány lettem, de mondták azt is, hogy mekkora fap*na vagyok, és nem értem a viccet. Megjegyzem, nem dolgoztam annál a cégnél sokáig, és bár szeretem a munkám, de felmondáskor az járt a fejemben, hogy biztosan lesz olyan vezető, aki partnerként kezel, aki nem csak két mellet és egy vaginát lát bennem.
Azon tűnődtem, hogy vajon miért engedik meg maguknak a férfiak, hogy szexuális tárgyként kezeljék a nőket. (férfi újságok, termékek, melyek eladásához a szép, csábító női testet használják vonzerőnek). Bár kár csodálkozni, ha a képviselő férfiak is beszólogatnak a nőknek Parlamenten belül és kívül. A hon példamutató "atyái"...
De inkább fontosabb kérdés az, hogy mi nők, miért engedjük meg a főnöknek, a kollégáknak, a médiának, hogy a nagy számok törvénye alapján természetessé váljanak ezek a dolgok...
Talán mi is hibásak vagyunk?
Ha olyan a társaság, akkor büszkék tudunk lenni az idomainkra, ha épp nincs senkink, akkor jól esik egy kicsit a figyelem középpontjában lenni, ám azután már késő, kicsúszik az egész a kontroll alól.
Nem akarok férfigyűlölőként feltűnni, nem vagyok az, de ettől függetlenül dühít, ha azt akarják elhitetni velem (velünk), hogy szépek lehetünk, de okosak nem. Nehezen ismerik/ fogadják el, ha egy nő sikeres és kreatív, inkább azonnal kihegyezik a sztorit arra, hogy egy elhivatott nő valószínű rossz, nem törődöm anya.
Úgy tűnik, mintha szándékosan nem szeretnék kiengedni a nőket a tűzhely és a pelenkák mögül. A biznisz legyen a férfiak kiváltásága. De miért? Talán, ha belelátunk a férfiak által működtetett üzleti életbe, akkor kiderül, hogy miről is szól valójában? Meglátnánk a rafináltságot, a későre nyúló üzleti vacsorák hátterét, a félmeztelen képpel jelentkező ál-titkárnőket, és hogy a tárgyalásoknak csak kb. 50 % -a szól valóban az üzletről? Óvatosságból kívánom megjegyezni, hogy minden tiszteletem a kivételnek.
És ha mi nők, a munkánk kapcsán eljövünk a tűzhely és a gyerek mellől, akkor azt az űrt a férfinak kellene betölteni?
Tegyük a kezünket a szívünkre, ez nem sok férfinak életcél. S ha már nem maradunk a barlangban, akkor viseljük a biznisz élet őslakóinak visszaverő támadását. Aki kiáll a reflektorfénybe, előfordul, hogy megdobálják. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha a nők átvennék a hatalmat az üzleti életben. Egyre kevesebb pozíció maradna a férfiaknak, és ez hovatovább odáig fajulna, hogy a férfi lenne HTB, a nő pedig eljárna otthonról. Következmények tekintetében ez sem lenne ideális megoldás.
A szóban forgó két nő zárógondolatként azt fogalmazta meg, hogy bár nem tetszik nekik, hogy a munkahelyen idióta poénok céltáblái, illetve, hogy vevőszerzésre kell használni nőiességüket, de örülnek, hogy ebben a világban legalább van munkájuk. Ha így, hát így.
És ez fájt nekem a legjobban...
További írásokért kattints a www.minelli.hu oldalra!
