Megdermedve, csendben állunk és várjuk a felszabadító csodát, miközben kelletlenül, fejcsóválva dagonyázunk a langyos pocsolyában.
Nem szólunk.
Nem szól a férfi, hogy néha letenné az anyagi (jó)lét hajszolását, lazítana a családfő komoly és felelősségteljes szerepén. Sem azért, hogy fájdalmában levetve az erős férfi álarcot, legszívesebben összeomolva sírna egy kicsit, hogy később újult erővel támadhasson fel. Nem szól, ha nem lát példaképet maga körül, ha nyomasztja a politikai elit hazugsága.
Nem szól az apa, hogy nehezére esik elfogadni kamasz gyermekeinek szárnypróbálgatásait, hogy nehezen engedi el lánya kezét, és nyújtja át azt egy másik hímnemű egyed számára. Féltőn, óvón, bizakodva, hogy legalább annyira fog majd vigyázni rá, mint annak idején ő, az azóta felnőtt kis hercegnőjére. Nem szól, ha eltávolodott gyermekei anyjától, nem kéri, hogy élesszék fel a hajdani tüzet.
Nem szól a nő, ha hímsoviniszta viccek tárgyává válik, ha beszélgetés közben a melleit bámulják, ha hajszínére utalva diszkriminálják, ha szélesebb a csípője, mint a reklámokból ismert nőké, ha kevesebbet keres, mint az azonos pozícióban lévő férfi kolléga. Nem szól, ha unja a topánkát és a kosztümöt, ha szorítja a melltartó, ha slampos szeretne lenni egy kicsit, hogy majd azután újra csinos lehessen. Nem szól, ha fáj a dereka a tűzhely mellett. Nem szól, ha nem lát példaképet maga körül, ha nyomasztja a politikai elit hazugsága.
Nem szól az anya, ha egy kis csendre vágyik, ha túl kevés az az idő, amit a sok szerep megformálására szántak neki. Nem szól, ha belefárad a megmérettetésbe, az összehasonlításba. Azt sem mondja el, ha neki tökéletesen megfelelne csak "elég jó"-nak lenni, vagy hogy nem érdekli az iskola ultramodern felszereltsége, a gyermekek különóráinak száma, vagy az általános iskolában megszerezhető nyelvvizsga. Nem szól, hogy számára csak a család egészsége és boldogsága fontos.
Nem szól a gyermek, ha hideg a menzán az ebéd, ha égeti az arcát a hiányzó családja miatt legördülő könnycsepp. Egy hangja sincs, ha félre söprik az udvaron, ha igénytelen a wc, ha ájulás kerülgeti a mindennapos tornaórán. Nem szól, ha már nem bír napi 10-12 órát az iskolai tananyaggal foglalkozni, csak hogy jó jegyet kapjon. Csendben marad, ha már elfáradt, ha csalódott a világban. Nem szól otthon, ha most neki van szüksége beszélgetésre, vagy ha ma is elmaradt a mese.
Nem szól a nagyszülő, ha szeretetre, törődésre vágyik. Nem szól, hogy télen nincs elég takaró. Türelmesen fekszik magányában, nem szól akkor sem, ha fáj a csend.
Nem kiabálunk. Nem szólunk. Nem mozdulunk.
Talán, mert félünk a következő lépéstől, amit nem ismerünk. Talán, mert azt tanították nekünk, hogy örülj annak, hogy élsz, és ne vágyj többre, mint amid van - hiszen lehetne rosszabb is. De létezik annál rosszabb, mint hogy nem állsz ki magadért?
Ne maradj néma!
