Mit viszel ajándékba?

 

Add idén Te a leghasznosabbat! 

karacsonyiakcio.jpg 

 

logo.png

Nem lehet elégszer!

elégjó

Csatlakoztál már?

Friss topikok

apjalanya.jpg

A minap a strandon segítettem hajat szárítani az elsős gyerekeknek. Mellettem állt két apuka, akik teljesen átszellemülten, csodálattal beszéltek a lányaikról, a kislányos játékokról. Mosolyogva idézték fel, hogy egykoron milyen kemény rockerek voltak, most meg hajat fésülnek, copfoznak, Monster High babával játszanak, és ismerik a pónikat név szerint, miközben a fiús játékokkal, a Transformers és egyéb fiús őrülettel egyáltalán nincsenek tisztában.

- Bezzeg régen – mondja az egyik apuka – milyen kemények voltunk, bulik, rock zene…most meg póni, Alma együttes és frizurakészítés.

Néztem a két apukát, ahogy a lányaik vizes hajából igyekeznek frizurát varázsolni. Egy- két rakoncátlan tincs mindig kibújt a copfból, mintha csak direkt szórakozna a közel két méteres apákkal. “Szerencsére reggel az anyukája csinálja ezt.” – mondja fejcsóválva egyikőjük. “Tudom, nem olyan könnyű ám ez, mint amilyennek látszik!” – kontrázott rá a másik.

Egészen meghatott a magukat keménynek nevező apák gondoskodó, finom mozdulatainak látványa.

Mosolyogva adtam hálát, amiért ma már egyre több apuka vesz részt a gyermekek körüli tennivalókban. Hab a tortán, hogy bármennyire is hatalmas a kezük az apró hajcsatokhoz, hajgumikhoz, örömmel tesznek eleget atyai feladataiknak, a végeredmény tökéletességétől függetlenül.

komment

süti beállítások módosítása