Tegnap véletlenül belefutottam a Mr és Mrs nevű tévés borzalomba. Élmény volt a négyzeten! Csalódtam Liptai Claudiában és Till Attilában. Jobban belegondolva nem is bennünk, hanem inkább a magyar tévénéző társadalomban, hogy ilyen műsor elkészítéséhez asszisztálnak. Márpedig gyanítom, ha nem lenne ilyen színvonaltalan műsorra kereslet, akkor biztosan nem vadulnának meg annyira a készítők, hogy a profit reményében ilyen áldozatot hozzanak.
Olyan volt számomra, mint mikor a tanárnő csikorgatja a krétát az iskolai táblán. Éles fájdalom a fülnek, a szellemnek.
Szerencsére nem sokat láttam belőle, a háttérben ment, de megvallom, nem emlékszem az ifjú hölgy nevére sem, aki végignyávogta az első 10 percet. Mikor meghallottam a férfi nevét, Berki Krisztián, akkor hátat fordítva a tévének meghűlt ereimben a vér. Azt gondoltam létezhetetlen, hogy egy olimpiai bajnok tornász ilyen stílusban és közegben tűnjön fel. Félve fordultam meg, de hála az égnek nem ő volt az.
Ma reggel rákerestem a férfira a neten. Tudom, mazochista vagyok és még tudatlan is. Ritkán nézek tévét. A talált szalagcímek elolvasása után úgy döntöttem, inkább zenét hallgatok.
Nem tudom, hogy kik voltak még a vendégek ebben a műsorban, de őszintén kívánom, hogy megérje nekik.
Dacolva a jelenlegi kereskedelmi közízléssel (tisztelet a kivételnek), csak azért is minőségi, örökzöld darabokat válogattam: Frank Sinatra, Louis Armstrong, Chuck Berry, Norah Jones, Edith Piaf...
Ajánlom mindenkinek a zenei időutazást. Ez legalább feltölt, tanít, irányt mutat.