Mit viszel ajándékba?

 

Add idén Te a leghasznosabbat! 

karacsonyiakcio.jpg 

 

logo.png

Nem lehet elégszer!

elégjó

Csatlakoztál már?

Friss topikok

A napokban botrányt kavart az a rendőrségi bűnmegelőzési kisfilm, ami abban segíti a nőket, hogy miként lehet jó eséllyel elkerülni, hogy nemi erőszak áldozatává váljanak. A kisfilm - ellenes tábor szerint a videó azt sugallja a bajba jutott, bántalmazott, megerőszakolt lányoknak, nőknek, hogy ők (is) tehetnek az erőszak bekövetkeztéről.

gyulolkodes_ellen.jpg

Számomra azt üzeni a kisfilm, hogy ha egy nő alkoholt fogyaszt egy szórakozóhelyen, és önfeledten bulizik, vagy ha túl kihívó (ki ítéli meg?) ruhát visel, akkor előfordulhat, hogy  valaki letépi a ruháját, és a fehérneműszabályt figyelmen kívül hagyva, erőfölénye által saját céljára, saját kielégülésére használja a női testet. Egy érző, élő, az élet felé bizalommal forduló fiatal nő testét.  A fehérnemű szabály egyik eleme a Kiko and the Hand című figyelemfelhívó könyv alapján: a testem csak az enyém.

Éppen ezért nem mehetek el szó nélkül a kisfilmek mellett. Értem én, hogy ez a megelőzésről szól, hogy figyeljenek oda magukra a lányok, nők, ha kiteszik a lábukat a lakásukból éjszaka. Látom a jó szándékot: tegyen meg a nő mindent azért, hogy ne váljon áldozattá. Ez azt jelenti, hogy gombolkozzon be nyakig, járjon nadrágban, ne sminkelje magát, ne nevetgéljen a szórakozóhelyen, ne táncoljon önfeledten, egyedül ne lépjen ki éjjel az utcára? 

De felmerül bennem egy kérdés: minden férfi bűnöző lenne, csak nem tudni, hogy mikor kerül felszínre az erőszakos énje? Bízom benne, hogy nem. Mert ha nekem, és nőtársaimnak vigyázni kell magunkra egy éjszakai szórakozás során, akkor ez azt jelenti, hogy veszélyben vagyunk. A nők veszélyben vannak az éjszakai életben megforduló férfiaktól.  Ha ez így van, és potenciális áldozat vagyok, csak mert nőként születtem, akkor nem kellene inkább azt rendbe tenni a férfi fejekben, hogy a bántalmazás, az erőszak ne legyen megoldás?

Az erőszak a hatalomról szól.

Én nem szeretek félni. Nem tartom méltónak, hogy csak mert nő vagyok, félnem kelljen.  Nem csak magamhoz, hanem ez nem méltó a magyar társadalomhoz, a gyerekekhez, a nőkhöz, a férfiakhoz. Emberek vagyunk. Ugyanolyan jogokkal jöttünk a világra. Nemtől függetlenül.

  • Nem azért vagyok nő, hogy cselszövéssel irányítsam a férfit.
  • Nem azért vagyok kedves nő, hogy elcsábítsam a férfit.
  • Nem azért vagyok érdeklődő nő, hogy magamhoz édesgessem a férfit.
  • Nem azért vagyok nőiesen öltözködő nő, hogy ezzel ágyba hívjam az idegen férfit.
  • Nem azért vagyok rúzshasználó nő, hogy azt üzenjem, könnyű préda vagyok.
  • Nem azért vagyok mini szoknyában, hogy azt sugalljam, szexre vágyom.
  • Nem azért vagyok  beszédes nő, hogy túlzott közvetlenségre bátorítsam a férfit.
  • Nem azért vagyok érzékeny nő, hogy ezzel zsaroljam ki a megmentésem.
  • Nem azért vagyok nő, hogy vetélytársa legyek a férfiaknak.

Címkék: női erőszak

85 komment

Drága Naplóm!

Ma nagyon rossz napom volt. Pisti azt mondta, hogy undorító vagyok. Nem vagyok szép, mert tele vagyok látványos szépséghibával. Kérdeztem tőle, hogy mi a baja velem, erre azt mondta, hogy szőrös az alkarom. Nyakig vörösödtem, lehülyéztem, erre megmutatta a biológia könyvünket, és tényleg oda van írva. Azt is mondta Pisti, hogy van rá gyógyír is a könyvben, epiláljam vagy gyantázzam. Megnéztem és tényleg szőrös a kezem. Igaz, hogy csak vékony pihe szőrszálak, de tényleg ott vannak. Nagyon elszégyelltem magam. Bár melegem volt, de felvettem a pulcsimat, hogy ne lógjon ki a szőrös karom. Majd’ meggyulladtam!

20141106_070540.jpg

Kérdezte Pisti, hogy a lábamat borotválom-e, mert az is nem kívánatos látványt fog nyújtani tornaórán, ha szőrös. Mondtam, hogy nem, erre odafordult a Józsihoz és hahotázni kezdtek. Azt is mondták, hogy akkor nem fognak elhívni a buliba sem.

Bánatomban megkerestem Zsófit. Neki van egy nővére, ő sokat tud ezekről a dolgokról. Azt mondja, hogy ő borotválja magát. A karját, a combját, a lábát. Megbeszéltük, hogy holnap a reggeli helyett veszünk egy borotvát és én is szőrtelenítem magam az ebédszünetben. Lehet, hogy éhes maradok, de legalább szép leszek. Anyunak lehet, hogy nem tetszik majd, de Zsófi szerint el fog hallgatni, ha megmutatom a biosz könyvemet. Igaza lehet. Pisti és Józsi látta, hogy sutyorgunk, odajöttek a kezükben a könyvvel, és tovább cikiztek. Most meg már a szemöldököm miatt. Nem ideális! Nem olyan, mint a tankönyvi ábrán látható. Az enyém túl hosszú. És valóban. Először furcsálltam a dolgot, de mégiscsak a tankönyv írja. Megkérdőjelezzem?

  20141106_070559.jpg

Szünetben bevittem magammal a vécébe a biosz könyvet, és átolvastam a Szépségápolás olvasmányt belőle. Szerencsére minden benne van, ami egy magamfajta 14 éves lánynak kell. Azt írják, hogy „Az arcunkat előnyös tulajdonságainak kiemelésével és hibáinak elkendőzésével lehet még szebbé varázsolni. Ezt segíti a lányoknál a smink, az „elkendőzés tudománya”.” Szuper, még kép is van, hogy miként használjam a szempillaspirált. Igaz, hogy egy gördeszkára gyűjtök, de inkább veszek belőle egy smink készletet.

20141106_074255.jpg

Anyu mindig azt mondja, hogy a külső nem minden, meg hogy legyek önmagam, és szerinte a gondolkodásunk, az egyediségünk, a valódiságunk a legnagyobb kincs. Azt is mondta már, hogy a mindennapos smink rosszat tesz a bőrömnek. Meg, hogy a szépség belülről fakad. De most már látom, hogy nincs igaza. Ő maradi. A tankönyvemet legalább igazi nők írták, és nem olyan bénák, mint anyu.

Na, holnap majd megmutatom ennek a majom Pistinek, hogy milyen egy jó nő. Csalódtam anyuban, hogy nem mondta el ezt soha nekem, hogy szőrtelenül és sminkelve vagyok szép és jó. Na, persze, ő is csak néha sminkel, és az ő szemöldöke is bozontos. Milyen unalmas és béna egy nő! Ne csodálkozzon, ha apu megfordul egy szépen kisminkelt nő után. Vessen is magára! Mindig csak dolgozik, olvas vagy tanul. Ha anyu ma hazaér a munkából, elmondom neki, hogy mitől döglik a légy.

képek: Biológia 8 tankönyv

123 komment

Otthon dolgozni egyszerre előny és hátrány. Kényelmes, mert mégiscsak otthon van az ember, de hátránya, hogy eléggé beszűkül a társasági élete. Fontos, hogy legyen egy jól elkülönült rész, ahol elfér az íróasztal, szék, polc az iratoknak, nyomtatónak.

A Pinterestről begyűjtöttem néhány ötletet az otthoni iroda helytakarékos, de mégis ízléses berendezésére.

Neked melyik tetszik?

8ed29cc4a1b808ae891b025247d4f60e.jpg

 

5c74676baab3ac119a3ee17b15d31259.jpg

 

c5c4080a18508309a49a0377cac1282d.jpg

 

05a93d6278079893b6978142ead7d89b.jpg

 

ab605d1789dd8e6aae75270c414c09a9.jpg

 

5f5e54e05216fa32e5a0fe6685de2207.jpg

3 komment

A tengerpart vagy a hegyvidék számtalan mesés követ kínál, ezért nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne hozzunk haza több tucattal a nyaralásból. Na, de mit kezdjünk a kövekkel? Lehet belőle dekorációs elem, dominó, és mese kő. Akár.

Néhány tipp a Pinterestről:

8ea7abccbf2a01dad15719bede15db3b.jpg

 

 

Dominő kővekből:

 

 c823e26a697b2179392dd8cb15ceecaa.jpg

 

 

Mesélő kövek. Amit kihúzol a zsákból, azzal folytatod a történetet...

4216f2ae16b2b88210bb54f7a4bd7a02.jpg

 

komment

A mi kultúránkban a halál megrendítő. Amikor egy olyan ember hagyja el hirtelen a mi világunkat - beintve a Földön tomboló határtalan hatalomharcnak és a feltételes szeretet árulásának -, akit kedvelek és nagyra tartok, akkor a mellkasom tájékán fellépő nyomó érzés tudatja velem, hogy az élet véges és ráadásul orosz rulettet játszik velünk. Fogalmunk sincs, hogy ki ébred fel másnap reggel. Éretlen énemmel felfoghatatlan, hogy azok a jó emberek is elmehetnek, akik sokat tettek értünk. Akik létezése kincs volt a világ számára.

A másik érzéshez inkább a léleknek van köze:  aki földi életét pokolnak éli, aki ezer lánctól lekötve érzi magát, a nagy egység iránti vágytól vezérelve - sajnálatos módon - egyetlen lehetőségét abban látja, hogy fittyet hányva a forrongó, sötétnek tűnő világra, kilépjen belőle.

Hirtelen egy megunt társasjátékká válik az élete. Felemeli a bábuját - függetlenül attól, hogy győzelemre vagy vesztésre áll -, leveszi a tábláról és elhelyezi valahol máshol, ami a társasjátékban maradt bábuk számára értelmezhetetlen hely. Immáron elvárások nélkül létezik tovább.

Béke veled, Robin Williams!

robin williams.jpg

Címkék: halál robin williams robin williams halála robin williams meghalt

komment · 1 trackback

Meleg nyári napokon a hosszú haj frizurává alakításához jól jön némi kreativitás, hogy ne csak szimpla lófarokkal közlekedjünk. Íme néhány ötlet:

Fonattal fűszerezve:

ff26aa73332948bb25a951b716ee92a7.jpg

 

de9faf74c4d508c2020217e5dd5ae5d1.jpg

 

ccd0e41c24d9fffa08535f1b12e3b755.jpg

 

Elegánsan:

c0a6f5a7c8b2abd512b02e03edafaac8.jpg

 

 

foto:Pinterest

komment

A raklapok kerti bútorrá történő újrahasznosítása számos ember fantáziáját megmozgatja. Sok minden nem kell hozzá, csak egy kis tisztítás, kreativitás, szivacsok, néhány csavar, és szerszám. Készíts Te is!

 

Háttámlával, négy személyre, asztallal:

a7bafd8bbc7b05d4c61aa5723377c78c.jpg

Kerekekkel még hasznosabb:

f4f4cb2a04cc4e0ed7a51a3d886cd959.jpg

 

Minden vendég ebbe akar kucorodni majd:

Címkék: garden raklap pallet kerti butor

2 komment

A haj az erőt, az életszeretetet, a szexualitást szimbolizálja. A férfiak nagy része azt szereti, ha szíve választottjának hosszú haja van.

Nyáron jól esik egy kicsit megbolondítani a hajviseletet. Íme néhány példa:

0ddd66404ab3cee88446007f892db79e.jpg

 

aaabbd7058cc460cd4bdbda96992f047.jpg

 

ec5b34a47d28ed388eb04dc22ec683de.jpg

 

bb3a67c1bf3fc72e20ebcd1b1814d277.jpg

 

7e2659a12845651de8fa30e704a30397.jpg

 

eea68f569f412cbfbdc8ee79cfa20879.jpg

 

fotók: Pinterest

Címkék: haj fonatok náyri haj szexi frizura nyári frizura

2 komment

kamaszpanasz.jpg

A gyermeknevelés számtalan öröm és küzdés tárgya, rengeteg poén és aranyos történet marad fenn a korai évektől kezdve a kamaszkorig, és utána is persze.

Összeszedtünk 7 dolgot, amit szülőként tanácsos elkerülni, ha kamasz gyermeket nevelünk:

1, Ha eljönnek a barátai, ne akarj túlbuzgó lenni! Ne nyitogass be 10 percenként, hogy éhesek-e, szomjasak-e, ne előttük szekáld, hogy ma sem vitte ki a szemetet! 

2, Ha házibulit rendez, ne nyitogass be hozzá 10 percenként, hogy hangos a zene, és különben is, amit hallgatnak az nem is zene, hanem zaj. Ne ajánld, hogy kapcsoljanak helyette valami dallamosabbat, mondjuk Britney Spears-t vagy SP-t, és semmiképp ne ülj be közéjük beszélgetni.

3, A Kamasz barátait ne terheld az ő pucér babafotóival, sem azzal, hogy milyen volt, amikor első osztályos korában kihullott elöl a foga és ott fújta ki a levesből a csigatésztát!

4, Nyári szünetben vagy hétvégéken semmiképp ne nyiss be kora reggel a szobájába, csak hogy elmondd, elindulsz dolgozni, és hogy kiadd a mai teendőit!

5, Attól sem leszel népszerű, ha a Kamaszt úgy engeded el szórakozni, hogy sötétedésre érjen haza, de azzal is kikergeted a világból, ha beregelsz azokra a közösségi oldalakra, ahol ők nyomulnak a barátaikkal. A tudta nélkül ne posztolj róla szóló - cukorfalatnak gondolt - képet a Facen!

6, Ne táncolj a nappalidban, hangosan énekelve, mert könnyen áldozatául esel a kifinomult kritikai érzékének!

7, Ha vásárolni mentek, eszedbe ne jusson pontosan olyan ruhát venni, mint amit ő választott magának. Ha megteszed, készülj fel arra, hogy a fejedhez vágja majd, hogy ez a bolt fiataloknak kínál ruhát, te pedig ne akarj fiatalnak látszani.

Te mivel egészítenéd ki a listát? :)

Címkék: gyereknevelés tinédzserek kamasz

1 komment

A Te arcodhoz melyik forma illik?

Tavaly kompromisszumot kötöttem napszemüveg ügyben. Tettem ezt abban a hitben, hogy idén megtalálom az igazit. Ami pont úgy áll, ahogy én szeretném, és pont olyan üzenete van, ami hozzám igazán közel áll. Számomra nehéz a választás, mert a fejméretem alapján rendszerint a gyermek mérethez irányítanak. Idén várom, hogy megtaláljam álmaim napszemüvegét.

Ha Te is keresgélsz, ez az ötlettár jól jön Neked is.

Ez alapján válassz az arcodhoz napszemüveget:

0211e2a28bf029ba8578eda149b926fe.jpg

Ez az egyik nagy kedvencem:

380342105c2945d111856582a8c75c1e.jpg

Ez is de gyönyörű:

Címkék: divat napszemüveg

2 komment

süti beállítások módosítása