jurist:
Ez mennyire gagyi már! A 2. és 4. képen ráadásul nem is vörös szin látható. Az előbbi inkább mondh... (2015.10.26. 16:21)A vörös haj 5 árnyalata
Robiekin:
Köszönöm ez hasznos volt!! (2015.10.06. 09:31)Hajtippek őszre
:
írhatsz hasonló posztokat, érvelhetsz a nők teste az övék mellett és hasonlókért, de ettől még ugy... (2015.08.17. 21:42)Nő vagyok és a testem csak az enyém
Három napra Egerben állomásoztam. Mint minden jól sikerült kiránduláskor, most is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha összepakolnám a családot és Egerbe költöznénk. Persze, tudom, hogy egy rövid kikapcsolódás még ízelítőnek sem elég egy lakhelyváltáshoz, de azért voltak pillanatok, amikor megdobbant a szívem a költözés gondolatára. A képes beszámolóhoz próbálkoztunk egy rakás szelfivel...nézzétek el nekünk.
Eger, Offi, hold, templom
Az Offi Ház Hotelben szálltunk meg, részemről rendben volt a szállás, a kiszolgálás, a hangulat. A házigazdák pont annyira voltak előzékenyek, amennyire kellett, első éjszaka még aggódtak is értünk, mert nem vették észre, hogy már visszaértünk az esti sétából, így hajnalig találgatták merre lehetünk. A reggelinél csodálkoztak ránk: de jó, hogy megvagyunk és nem aludtunk a híd alatt. Nyilván, ha nagyon aggódtak volna ránk csörögnek, de azért jól esett a törődés.
1964 óta minden évben József Attila születésnapján (április 11.) ünnepeljük a költészet napját. Több város kínál erre a napra kulturális programokat, felolvasóesteket, újabban flashmob formájú előadásokat. Remélem ma belefutok én is.
Keresd meg a kedvenc versedet, és olvasd fel, vagy küldd el valakinek. A vers jót tesz, elgondolkodtat, felemel, üzen. Én ma Karinthy versét választottam:
Karinthy Frigyes: Nihil
Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz És beszélgettem vele a lépcsőházban: Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél És kemény csöppek estek.
Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem: Aztán lementem a Rottenbiller-utcán Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni Találkoztam Biró barátommal.
Biró beszélt a neo-impresszionizmusról, Én mondtam: mindent abba kell hagyni: A művészetnek ne legyenek korlátai - Se ütem, se vonal, se szín.
Vagyis az a művészet, amit az ember gondol És ha nem gondol semmit, az is művészet - És ha csak érez valamit, az is művészet És ha neked nem, hát nekem.
És ha neked ez nem képez művészetet Kedves Ernő: hát akkor nem művészet - Nem is az a fontos, hogy művészet-e Vagy sem; - nem az a fontos.
És ha ez nem művészet: hát nem az De akkor nem is kell művészet - Mert az a fontos, hogy figyeljenek Az emberek és jól érezzék magukat.
Biró dühösen ott maradt az utcán Én még bementem egy kávéházba: Akkor egy szélroham jött veszekedve És bevágta az ajtót.
A szélnek mondtam egy gorombaságot Kávét ittam és olvastam egy lapot: Valami cikk volt a versköltészet céljáról De nem egyeztem meg vele.
Ja igaz: a lépcsőházból lejövet (Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam, Hogy most meg kellene dögölni És kiölteni a nyelvemet.
Ismered a kegyes hazugság fogalmát? Megoszlanak a vélemények, hogy az erre irányuló cselekedet minek minősül: megfontolt átverésnek vagy esetleg egy jelentéktelen ferdítésnek.
Hazudni nem szép dolog, ezt már jó esetben kicsi korában belenevelik az emberbe, és a kegyes hazugság fogalma kapcsán felmerül még az a kérdés is, hogy kihez vagyunk kegyesek abban a pillanatban. Tényleg azért kozmetikázunk a válasszal, hogy ne bántsuk meg a másikat, vagy sokkal inkább szól a füllentőről ez a dolog? Mármint a füllentő gyávaságáról.
Az Index Tudomány rovata arról írt, hogy a férfiak kétszer annyit hazudnak, mint a nők, ennek talán az lehet az oka, hogy mi nők, több kérdést teszünk fel, és talán több a konfliktuslehetőség, ha a férfi igazat mond. A férfi napi hatszor, a nő átlagban napi háromszor lódít. Általánosítani nem szép dolog, mégis megteszem, mert elgondolkodtató, hogy a nők miért érdeklődnek egyfolytában arról, hogy nem túl kövérek-e, szeretni valóak-e és csinos-e az új kolléganő. Ha már itt tartunk, az is igen gyakori, hogy arról faggatja a nő a nagy Ő-t, hogy mire gondol éppen (bár ezt inkább tini korban tudom elképzelni).
A témában valószínűleg összecsapnak az őszinte igazság pártiak és azok, akik szerint enyhébb esetekben belefér egy kis ferdítés is a párbeszédbe.
Találtam a téma kapcsán egy filmet, aminek az a címe, hogy Kegyes hazugság. Nem tudom miért ezt a címet adták a történetnek, mert bőven túllő a kétes létezésű kegyes hazugság fogalmán. Szerintem.
Egy nőket, gyermekeket segítő civilszervezet vezetőjeként csütörtökön részt vettem egy képzésen, ami az internet veszélyeiről szólt. Azt hiszem eléggé otthon vagyok a témában, mégis nagyon mellbevágó volt megismerni azoknak a fiatal lányoknak, fiúknak a történetét, akik valamilyen formában áldozataivá, halálos áldozataivá váltak az internetes zaklatásnak.
Megdöbbentő az alig 13 – 14 éves fiatal lányok és fiúk sztorija, akik szeretetre, figyelemre, elismerésre vágyva, egyetlen másodperc alatt váltak valami frusztrált, perverz idióta céltáblájává. A régi kor (napjainkhoz képest) lassú döcögése kétségtelenül jobban védte a személyes zónánkat, a privát adatainkat, magunkat. Ma már természetessé vált, hogy megosszuk ismerőssel, ismeretlennek, hogy éppen hol vagyunk, mit csinálunk. Lefotózzuk magunkat, majd jóhiszeműen kiposztoljuk a képeinket. Talán információátadás, talán figyelemfelkeltés, de mindenképpen véleményváró céllal.
A fiatalok alapjáraton is keresik önmagukat, az értékeiket, a viszonyulásukat a világ dolgaihoz, próbálgatják az emberi kapcsolatokban megtalálni a helyüket. Minden közösségi oldal, amelyik a kommentelésre, lájkolásra, a lájkok fogadására ad lehetőséget, az amennyi előnyt kínál, legalább annyi, ha nem még több veszélyt rejt magában.
Amanda Todd története ismerősen csenghet sokak számára. Egy ártatlan webkamerás chatelés indította el az életét a lejtőn, majd vezetett a halálához. Csábították az arc nélküli chatpartner szép szavai, az ismeretlen tükrében tapasztalt különlegesség érzése. Kérésre megmutatta a mellét. Jó akart lenni, szeretve akart lenni. A számítógép túloldalán lévő férfi pedig képernyőképet mentett, a fotót eltette. Később zaklatni kezdte a lányt, megzsarolta, majd mivel a lány nem tett eleget a kérésének, akkor megosztotta a lányról készült képet. A közösségi oldal egyes tagjai nem álltak Amanda mellé, nem állították meg a folyamatot. Társak voltak a kinevetésben, a gúnyolódó kommentelésben, a mémek készítésében. Amanda költözött. Városból városba, iskolából iskolába. A végén kiderült, hiába. Az internet nem felejt. A képek mindenhol utolérték őt. Nem bírta elviselni a szégyent, a kiszolgáltatottság érzését. Öngyilkos akart lenni, megmentették. Ennek hatására még jobban gúnyolni kezdték a neten. Újra megtette, és ez alkalommal örök nyugalomra talált.
Tudom, kedves fiatal lányok, hogy nem szeretitek, ha felnőttek “papolnak”! Igazatok is van, nem csak beszélnünk kell ezekről a dolgokról, a perverz emberekről, az érzelmi analfabétákról, hanem példát kell mutatnunk, cselekedetekkel kell átadnunk nektek azt, hogy
a nő nem árucikk!
A női test nem préda!
A nő egy csodálatos lény!
A fiatal lányok a mosolyuktól, a kisugárzásuktól szépek és különlegesek. Mindegy, hogy sötét vagy világos a hajad, mindegy, hogy milyen az alakod, a tanulmányi eredményed, az anyagi körülményed! Csodálatos vagy TE is! A hibáiddal együtt vagy tökéletes!
Ne engedjétek, hogy becsapjanak! Ne higgyétek el, hogy csak egy fotó az egész, ne bízz másban vakon, hogy majd letörli a gépről! Amit feltettél a netre, amit elküldtél e-mailben, üzenetben – az örökre kint marad a hálón, annak sorsát már nem kontrollálhatod!
De megelőzheted, hogy kiszorulj a saját életedből, hogy bujkálnod, szégyenkezned kelljen: szeresd és tiszteld a tested, még ha nem is vagy teljes mértékben elégedett magaddal. Ne engedd, hogy bárki tárgyként tekintsen rád, és te se tedd ezt magaddal. Nők milliói szenvednek és próbálnak kikerülni a kiszolgáltatott helyzetükből, ne lökd a gödörbe saját magad.
Bármit posztolsz a közösségi oldalakra, a honlapodra, küldesz e-mailben, mielőtt megnyomod a gombot és zöld utat adsz a képeid terjedésének, gondolj arra, hogy ez bárhol, bárkinél, bármennyi példányban landolhat. Átszerkeszthetik, kifigurázhatják,kinyomtathatják, és megmutathatják azt a nagyvilágnak.
S te utólag nem tüntetheted el a netről, mert az internet nem felejt!
Ha az agyadat szeretnéd megtornáztatni, sőt, tesztelni, hogy hány évesnek felel meg az agyműködésed, hasznos lehet számodra is ez a kis teszt. A lényeg, hogy 0.7 másodpercig fogsz látni egy számsort, és miután eltűnt, a helyükön egy-egy üres karika marad. A te feladatod, hogy a kisebb számoktól a nagyobb számokig kattints az üres karikára. Na nézzük, neked milyen jó a memóriád?
A Google Trends szerint 2013-ban a Hogyan... kategóriában arra kerestek rá a legtöbbet, hogy Hogyan kell csókolózni. Úgy tűnik, hogy a fiatalok (feltételezem, hogy ők adták a statisztikai eredményt) ezt a tudást a weblapok, blogok segítségével próbálják meg elsajátítani, az arc nélküli online felületeken próbálnak informálódni e csodaszép dologról.
Nem szeretem, ha valaki az annakidejénbezzeg szöveggel bénít, de most mégis kölcsönveszem. Annak idején bezzeg, mi nem tudtuk a kíváncsiságunk miatti kutakodást ennyivel "megúszni". Emlékszem, mi a nagylányok beszélgetéseiből próbáltunk mondatfoszlányokat elcsípni - kéretik nem összekeverni a hallgatózással - és ily módon igyekeztünk összerakni a képet és a forgatókönyvet a fejünkben, hogy majd ha eljön az ideje, rendesen helyt tudjunk állni.
Mindemellett természetesen lehetőségünk volt a könyvtárban, vagy a családi könyvespolcon óvatosan elhelyezett lightos felvilágosító könyvecskét is áttanulmányozni, de a könyvtárban ciki volt, otthon meg...nos, talán egy kiskamasz számára otthon is ciki ilyet nyíltan olvasni.
Ami a baráti körünkben felettébb hasznosnak bizonyult, az a Dr. Veres Pál "Pali bácsi" szexológus Az orvos válaszol rovata. Arra már pontosan nem emlékszem, hogy ezt melyik újságban találtuk (talán az Ifjúsági Magazin), de számtalan tanulságos történetet megismertünk a szerkesztőségbe érkező levelek és Pali bácsi válaszai által, amit aztán sutyorogva, nevetgélve megvitattunk a barátokkal.
Azon gondolkodtam, hogy vajon helyes vagy helytelen, hogy a kamaszok a netet használják szexuális felvilágosodásra, de ha hiteles forrásból választanak írásokat, akkor mégiscsak jobb, mintha egyik - másik félreinformált kortárs próbálja meg befolyásolni őket.
Kedves dolog a nosztalgia. Te emlékszel még, hogy milyen volt az első csók?
A beszélgetéseim során egyre több helyen kerül szóba a felszínes barátságok gyarapodó száma, egyre több időt töltünk a számítógép előtt - egyedül. Ebben nagy szerepe van a közösségi oldalak elsöprő térhódításának.
Születésnapkor Facebookon két-háromszáz gratulációt is kaphatunk, de a való életben egyre kevesebben kopogunk be a másikhoz, hogy mi a helyzet vele. Ráadásul a lájkok száma alapján tévesen ítélhetjük meg magunkat: azt hihetjük, csak mert több ezer ismerősünk van a közösségi oldalon, akkor elismertek vagyunk, és sok baráttal rendelkezünk.
A túlzott Facebook jelenlét rossz irányba terelheti az életünket, mert:
ha virtuális közösség tagjaként pörög valaki, akkor azt hiheti, hogy jó party figura, miközben tökéletesen izolálja magát a nappaliban a monitor előtt, mert a valóságban képtelen társaságban feltalálni magát, és ezért kerüli is
a közösségi oldalnak köszönhetően nyomon követhetjük a tágabb család tagjait is, így egyre ritkulnak a valós összejövetelek
ha sok lájkot kap egy bejegyzés - a tulajdonosa sikeresnek érezheti magát,
ha kevés lájkot kap egy bejegyzés - a tulajdonosa balféknek érezheti magát,
a szakítások után pedig sokan szenvednek attól, hogy az ex-társ nagyon rövid idő után már mással pózol a képeken
Egy rendőrségi felhívás szerint a Facebookon posztolás veszélye továbbá, hogy kirámolhatják a lakásunkat amíg távol vagyunk, és ebben mi még segítünk is azzal, hogy önként közreadjuk, hogy mikor, meddig és hol vagyunk távol.
Vannak előnyei is a közösségi oldalnak, ezt fel sem kell sorolni, ám a fentieket figyelembe véve azt gondolom, hogy mégis megéri kontrollálni, mérsékelni a Facebook használatunkat, és a szabad időnkben inkább a valóságban beszélgessünk az élményeinkről, gondolatainkról a barátainkkal, családtagjainkkal.
Világszerte táncolnak a nők elleni erőszak felszámolásáért, a női egyenjogúságért, a nők szabadságáért. Sajnos a statisztikák szerint is van mindenki ismeretségi körében legalább egy olyan nő, akit valamilyen módon bántalmaznak. A családokban egyre gyakoribbak a szóváltások, az ingerültségből fakadó, hirtelen felindulásból elkövetett odacsapások, a lelki terror, a folyamatos megfélemlítés. A világon három nőből egy áldozattá válik.
Elég elkeserítő, hogy sok esetben azzal zárul az eset, hogy a nőt, az áldozatot hibáztatják. Nem kellett volna kivívnia magának - mondják, sőt, még olyan megalázó leértékelést is hallottam már, hogy azért bántalmazza valaki a feleségét, mert a nő igényli.
Ebben nem hiszek. Számomra nem megoldás, hogy ha két ember nem passzol egy idő után, ha nem tudnak az élet fontos dolgaiban közös nevezőre jutni, akkor valaha is "megérdemeltté" válik a pofon, a nadrágszíj ütés.
Ez nem emberhez méltó.
Az ismeretségi körömben is hallottam hasonló esetekről, ott a nő azért nem mozdult a helyzetből, mert úgy érezte, nincs hova mennie, nem tudta, hogy miből fog megélni a gyermekével. A gyermek "jólétével" takarózva engedte alázni magát. A gyermekének egész életére kiható lelki teherrel nem számolt. Azt hitte, őt verik, ez az ő ügye, és a kínjait azért viseli, hogy a "családnak" jó legyen.
A külvilágnak, a bántalmazott családtagjainak, barátainak, szomszédainak nagyon nagy szerepe van abban, hogy ezeken a nőkön segítsenek. Bár magánügynek vélhető, de nem az.
Azért nem, mert az nem családi ügy, ahol a sérelem úgy történik, hogy ahhoz csak a család egyetlen tagja járul hozzá. Az erősebb, az erőszakosabb, az önzőbb.
Február 14-én Eve Ensler, New York-i írónő kezdeményezésére világszerte táncolnak a nőket sújtó bántalmazás ellen. A csonkítások ellen, a bezárás ellen, az ütlegelések, a leértékelések ellen.
Férfiak és nők egyaránt kifejezik együttérzésüket és tiltakozásukat.
A tánc felszabadít.
A tánc összetartozást fejez ki.
Ha táncolok, én vagyok.
A táncom rólam szól.
A sejtjeimről, a fájdalmamról, a boldogságomról.
Szabad vagyok, amikor önfeledten táncolok.
A táncom a több milliárd bántalmazott nőről, anyáról, nagymamáról szól.
A táncom a lányaimért, a lányainkért szól.
Nézd meg a videót, táncolj most pár percig TE is a nők elleni erőszak felszámolásáért, a bántalmazott nőkkel történő együttérzésért!
Ki ne emlékezne arra, hogy milyen érzések kerítik hatalmába az embert egy új kapcsolat kialakulásakor. Egy elkapott pillantás, egy kedves mosoly, egy váratlan üzenet, egy gyengéd simogatás képes egyetlen perc alatt megforgatni körülöttünk a világot. Gyomrunkban apró pillangók repdesnek, mosolyra húzódik az ajkunk és pár méterrel a föld felett lebegünk. Odafigyelünk, előzékenyek vagyunk a másikkal. Könnyedén és minden erőfeszítés nélkül lessük a szerelmünk kívánságát.
De mi van utána?
Jönnek a dolgos hétköznapok, a szerelem lendülete alábbhagy, az apró figyelmességek elkopnak. Megszületnek a gyerekek, az addigi napi rutin felborul, a szerepek bővülnek. A férfi és a nő felvesz még egy feladatot, apa és anya is lesz belőle. A szabályok, a használati útmutató, ami eddig érvényes volt, most már egyre kevésbé működik.
Viták, idegesítő szokások, megbántások jönnek be a kapcsolatba, amit jobb a békesség alapon nem bolygatnak meg. A sérelmek elmélyülnek és ennek hatására elindul a kapcsolat a lejtőn.
De olyan szép volt minden régen!
Igen, akkor még nem esett a pár nehezére működtetni, hiszen a szerelem ereje vitte magával, de ha a szerelem elmúlásával nem érkezik új útmutató a fiatal párhoz, akkor a sorozatos rossz válaszreakció elhidegülést, kölcsönös érdektelenséget hoz a biztonságot adó tisztelet és szeretet helyett.
Vissza lehet hozni a régi szép időket?
Azokat nem, de jó hír, hogy amennyiben tudatosan elkezdenek dolgozni a házasságukon, akkor egy csodálatos folytatásban lehet részük. A boldogságért dolgozni kell, épp úgy, mint egy ház felépítésekor. Nem elég csak az építkezés elején odafigyelni, vagy csak egy-egy részfeladatban teljesíteni, mert akkor a ház előbb-utóbb összeomlik. Mindvégig gondoskodni kell az állagáról.
Így van a házasságban is. Minden nap működtetni kell, mert amikor nem gondozzuk, azon a napon tulajdonképpen nincs is házasságunk.
Az évek elteltével, a feladatok megszaporodása mellett is kell, hogy gondoskodjunk párunkról, társunkról, mint ahogyan azt a fehér ruhában meg is ígértük egykoron…
A házasság hete Angliából induló kezdeményezés, Valentin nap környékén egy hétig olyan előadásokat, programokat szerveznek, melyek erősítik a házasságról alkotott képet, kiemelik a házasság fontosságát. Szerencsére ennek a kezdeményezésnek Magyarországon is vannak követői.
Idén a házasság hetének időpontja: 2014. február 9. – 16.
A jól nevelt - és a kevésbé az - felnőttek szájából sokszor hallani a sopánkodást, hogy ezek a mai gyerekek mennyire udvariatlanok, szabályszegők, kiabálnak, hangoskodnak és agresszívak.
Ez az egyperces videó arról szól, hogy a gyermek azt teszi, amit maga körül lát. Ha másért nem is, de ezért érdemes odafigyelni, hogy milyen példát mutatunk, hogy milyen világot teremtünk magunk és mások köré.
Nézd meg a kis videót, érdemes! Megható, és pontosan közöl.
1964 óta minden évben József Attila születésnapján (április 11.) ünnepeljük a költészet napját. Több város kínál erre a napra kulturális programokat, felolvasóesteket, újabban flashmob formájú előadásokat. Remélem ma belefutok én is.
Ismered a kegyes hazugság fogalmát? Megoszlanak a vélemények, hogy az erre irányuló cselekedet minek minősül: megfontolt átverésnek vagy esetleg egy jelentéktelen ferdítésnek.
