Minelli

Az Érték Nőknek Egyesület elnökeként november 11-én jelen voltam az első magyar Nőkongresszuson a Budapesti Kongresszusi Központban, amit a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) szervezett. A rendezvény kezdetekor a Roll Dance Budapest kerekesszékes táncbemutatóját láthattuk, amivel megalapozták a lelki hangulatot. Könnyekkel telt meg a szemem, ahogy elém tárult ez a léleksimogató látvány: kerekesszékes férfiak és nők táncoltak nem mozgássérült párjaikkal.  A nap során az előadásokat két jeltolmács akadálymentesítette.

A programfüzetben felvázolt panelbeszélgetések témáit tekintve sejthető volt, hogy  fájdalmas, eddig talán tabunak számító gondolatok, mondatok fognak a kongresszuson megformálódni.

Megnyitó beszédet mondott Mészáros Márta filmrendezőnő, akinek ittuk szavait, anekdotákat mesélve bátorította a jelen lévő nőket, hogy továbbra is működjön a nők közötti összefogás, egymás segítése, az álmok megvalósítása.

A díszvendég Eve Ensler, New York-i író volt, akinek talán egyik legismertebb könyve a Vagina monológok címet viseli. Előadásából erőt meríthettünk.  Beszélt a saját küzdelmeiről, illetve az általa bebarangolt országok nőcsoportjairól, azok kemény életéről. Előadása egyszerre volt megindító és buzdító. A szünetben dedikálta a könyvét  és a végén egy közös kép is lett belőle.

Ő az a hölgy, akinek a kezdeményezésére a nők és a gyerekek elleni erőszak miatt tiltakozásul február 14-én táncolt az egész világ, azaz elkezdődött az Egymillió nő ébredése. Felemelő élmény volt, ahogy az előadása után a részt vevők felvonultak a színpadra és Jaksity Kata vezetésével mindannyian egy közös táncba kezdtünk. Jövőre egyesületünk is csatlakozni fog.

Az előcsarnokban lehetett látni a NANE mellbevágó kiállítását is:

Jelen volt a JÓL-LÉT Alapítvány "Látható apák" című kiállítása,jó érzés látni a képeken, ahogyan az apák is kiveszik a részüket a gyermek gondozásán túl a neveléséből is.

A Nőkért Egyesület "A magyar feminizmus története" című kiállítást hozta el, és  "A szülés valódi természete" című vándorkiállítás is látható volt.

A Zöld Nők Cafe is berendezkedett.

A nap folyamán több, mint negyven, nagyszerű nő gondolatait ismerhettük meg, mindvégig a családon belüli erőszak felszámolására irányuló törekvéseket, valamint a nők jogait, lehetőségeit tartva a fókuszban.

Sokféle megközelítést hallottam, sok elgondolás került napvilágra, hogy mit kellene tenni egy nők számára is élhetőbb világért, országért. Legyen jelen az oktatásban való részvétel lehetősége a kisebbségi körökben is, álljunk ki magunkért, egymásért és dobjuk sutba a réges-régi nézetet, hogy két pofon még nem a világ.

A politikai élet szereplői is képviseltették magukat, összeszedték pártpolitikai programjaikat - nőszemmel. Több, mint egyórás, kulturált vita keretében megismerhettük álláspontjaikat, törekvéseiket. A vita során néha sértettséget (?) véltem felfedezni egyik-másik politikusnő arcán.  Feltételezem, hogy nem az volt a szervezők célja, de ennél a pontnál elejtettem a fókuszt a nőkről. Úgy éreztem, hogy leginkább a politikai csatákban szerzett sebek  voltak a középpontban, egy kicsit a ki tud rálicitálni a másikra című projekt jutott eszembe. Értem én, hogy jönnek a választások, és azt is, hogy ez mindannyiunkat érinti...

A lelkemhez mégis leginkább azok a mondatok jutottak el, amelyben nem csak a nők összefogásának szükségességét emelték ki, hanem elhangzott az is, hogy a közös  cél érdekében be kell hívni a férfiakat is ebbe a körbe.

Együtt, egymással karöltve lehet leginkább a világban fennálló, nők számára olykor igen kedvezőtlen, kemény helyzetet felszámolni.

Ahogy a Roll Dance Budapest egyik tagja mondta: Az integráció egyszerű: én nyújtom a kezem, te megfogod, te nyújtod a kezed, én megfogom.

Mi, Anyák sokszor érezzük azt, hogy nem vagyunk elég jók, mert lehetnénk türelmesebbek, kedvesebbek, odaadóbbak. A gyerekek viszont szinte minden esetben másképp látnak minket. Nagynak, szépnek, aranyosnak, aki mindent megtesz értük.

Én nem szeretek főzni, nem is sütök minden hétvégén sütit sem.  Egyszer a kislányom azt mondta rólam, hogy az én főztömet szereti a legjobban, és azt, hogy mindent megteszek érte, mindent megfőzök neki, amit kér és kedvesen ébresztem reggelente. Persze, hogy nem bírtam ki könnyek nélkül, és mondanom sem kell, hogy mekkora energiát ad ez nekem a konyhában, amikor úgy érzem, hogy legszívesebben az ágyba zuhannék a meleg vacsora elkészítésével járó cécó helyett.

Ebben a videóban először a nőket kérdezték, hogy milyen anyáknak érzik magukat, majd videó üzenetben meghallgathatták, hogy mit gondolnak róluk a csemetéik.  Szem nem marad szárazon...   (kevés angol tudással is érthető a videó)

http://www.huffingtonpost.com/2013/10/31/the-video-every-mom-must-watch_n_4181007.html

Most, amikor szinte naponta szembesül az ember azzal, hogy mi mindenben van ellentmondás a kommunikáció és az eredmény terén, veszünk egy nagy levegőt, rázzuk a fejünket, esetleg kisebb-nagyobb csoportok szerveződnek közösségi oldalakon, hogy egymást erősítsék jogaik és igazságaik keresésében, megtalálásban.  Ám mélyebbre haladva, meglepő módon, még saját berkeiken belül is nagy a közöny, pedig lájkolni, némán bólogatni bárki tud(na), ha nem félne attól, hogy az ismerősei, esetlegesen a munkáltatója ferde szemmel fog nézni rá, ha kiderül, hogy nem ért egyet a hatályos intézkedésekkel.

Az a legszebb, hogy egy tündérmesében nem is lenne szükség ilyesféle szerveződésekre, írásokra, élnénk boldogan. A Fairy Tale attól mesés.

Rengeteg mindenre mutogathatunk: az elmúlt X  év, a külföld, a belföld, meg a szomszéd, de az  eszünkbe sem jut, hogy először önmagunknak kell tükör elé állni. Valóban megteszünk mindent az erkölcsösebb, élhetőbb életért?

Nem vagyok lázadó. Nem szeretem a zavargást, a békétlenséget.

Arra vágyom, ha társaságban vagyok, akkor ne kelljen kerülnöm minden témát, ami a való világról szól, hanem elmondhassam, ha másként látok és élek meg dolgokat, anélkül, hogy elmérgesedjen a hangulat. A fanatizmus szétválaszt. Barátokat, családokat, nemzetet. Lehet, hogy az a konkrét cél, hogy mindenki húzódjon vissza saját házába és a tévénézést válassza a közösségi élet helyett?  A közös gondolkodás, a közösséghez tartozás érzésének hiányát pótolandó létrejöttek a virtuális közösségi terek, még lehallgató sem kell, s máris lehet csoportosítani, skatulyázni, hogy ki hova tartozik, kit miért kell kerülni vagy épp hol lehet politikailag dörgölőzni egy kicsit.

Valakiről azt olvastam, hogy rendszerint megnézi a Facebook ismerőseinek az adatlapját, hogy ki milyen politikai oldal üzeneteit lájkolja, hogy tudja, kihez hogyan kell idomulni. A szavakkal vigyázni kell, mert könnyen lehet, hogy nem nyerünk a pályázaton, nem kapjuk meg a hőn áhított munkát vagy egyszerűen csak megkér a másik pártot preferáló sajtó képviselője, hogy ne menj túl közel hozzá, de inkább küldj e-mailt...

Lehet hinni ideológiában, képekben, hitelesnek tűnő hamis kommunikációban, de a saját bőrén mindenki tapasztal. Testileg, lelkileg. Tegyük szívünkre a kezünket...

Nem a gondolkodásmód sokszínűségével van a baj, hanem azzal, hogy  meg vagyunk győződve arról, hogy csak a mi véleményünk lehet érvényben, és tesszük ezt úgy, hogy sosem nézünk a dolgok mögé, nem világítunk meg egy problémát több oldalról. Talán mert ezt nem is tanítják nekünk?

Sokfelé megy a buzizás, zsidózás, kommunistázás, ősmagyarozás, a gyűlölködés. Talán, mert egyszerűbb így, mintha mindenhol, mindenkiben meglátnánk a követendő példát és adaptálnánk azt. De a szelektáláshoz gondolkodni kell, olvasni, beszélgetni. Nem szabad vakon hinni a vak komondorban. Meghallgatni másokat, elmondani a saját álláspontunkat. Éhezni a tudásra, a fejlődésre, hiszen úgy és azért születünk.

Isten előtt mindenki egyformán ruha nélküli, nincsenek színek, jelképek. Csak az ember és a jellem.

Az előző évekhez, évtizedekhez képest napjainkban nehéz munkát találni. Sorra szűnnek meg cégek, a talpon maradtak pedig folyamatosan létszámcsökkentésben gondolkodnak. Ettől függetlenül nem szabad negatívan hozzá állni az álláskereséshez, hiszen mindenkinek meg van a munkaadója, csak össze kell találkozniuk.

Ha álláshirdetésre jelentkezünk, jó ha kitűnünk a tömegből az önéletrajzzal, hiszen nem sok időnk marad a papírról hatásos benyomást kelteni. Arra persze ügyelni kell, hogy a megpályázott pozíció és az önéletrajzunk egy húron pendüljön, úgyhogy ne legyünk restek a különféle munkakörhöz más - más önéletrajzot készíteni! Most a kreatív önéletrajzokról gyűjtöttem képeket:

Az is lehet, hogy nem egy idegen ember személyében testesül meg a főnök, hanem önmaga  építi ki valaki a saját cégbirodalmát, de erről majd egy másik bejegyzésben!

Bizonyos férfiaknál az évek előrehaladtával nem csak a bölcsességük tör felszínre, de vadítóan sármosak is lesznek. Az élet folyamán megoldott feladatok erőssé teszik őket, 40 felett biztosak önmagukban, megépítették a karrierjüket, megtalálták a stílusukat.  Talán épp ezért válnak megszerzendő dicsőséggé azon fiatal lányok számára, akik a fejlődési folyamat nehézségeit egy nagy lépéssel szeretnék átívelni.

A 10 férfi, akik 40 felett járva is alaposan megdobogtatják a női szíveket:

Colin Firth (53):

Hugh Jackman(45):

Brad Pitt(49):

Woody Harrelson (52):

Patrick Dampsey (47):

Robert Downey Jr. (48):

Mark Ruffalo (45) :

Mark Wahlberg (42):

Liam Neeson (61):

Matt Damon (43):

Kit hiányolsz a listáról?

Megdermedve, csendben állunk és várjuk a felszabadító csodát, miközben kelletlenül, fejcsóválva dagonyázunk a langyos pocsolyában.

Nem szólunk.

Nem szól a férfi, hogy néha letenné az anyagi (jó)lét hajszolását, lazítana a családfő komoly és felelősségteljes szerepén. Sem azért, hogy fájdalmában levetve az erős férfi álarcot, legszívesebben összeomolva sírna egy kicsit, hogy később újult erővel támadhasson fel. Nem szól, ha nem lát példaképet maga körül, ha nyomasztja a politikai elit hazugsága.

Nem szól az apa, hogy nehezére esik elfogadni kamasz gyermekeinek szárnypróbálgatásait, hogy nehezen engedi el lánya kezét, és nyújtja át azt egy másik hímnemű egyed számára. Féltőn, óvón, bizakodva, hogy legalább annyira fog majd vigyázni rá, mint annak idején ő, az azóta felnőtt kis hercegnőjére. Nem szól, ha eltávolodott gyermekei anyjától, nem kéri, hogy élesszék fel a hajdani tüzet.

Nem szól a nő, ha hímsoviniszta viccek tárgyává válik, ha beszélgetés közben a melleit bámulják, ha hajszínére utalva diszkriminálják, ha szélesebb a csípője, mint a reklámokból ismert nőké, ha kevesebbet keres, mint az azonos pozícióban lévő férfi kolléga. Nem szól, ha unja a topánkát és a kosztümöt, ha szorítja a melltartó, ha slampos szeretne lenni egy kicsit, hogy majd azután újra csinos lehessen. Nem szól, ha fáj a dereka a tűzhely mellett. Nem szól, ha nem lát példaképet maga körül, ha nyomasztja a politikai elit hazugsága.

Nem szól az anya, ha egy kis csendre vágyik, ha túl kevés az az idő, amit a sok szerep megformálására szántak neki. Nem szól, ha belefárad a megmérettetésbe, az összehasonlításba. Azt sem mondja el, ha neki tökéletesen megfelelne  csak "elég jó"-nak lenni, vagy hogy nem érdekli az iskola ultramodern felszereltsége, a gyermekek különóráinak száma, vagy az általános iskolában megszerezhető nyelvvizsga. Nem szól, hogy számára csak a család egészsége és boldogsága fontos.

Nem szól a gyermek, ha hideg a menzán az ebéd, ha égeti az arcát a hiányzó családja miatt legördülő könnycsepp. Egy hangja sincs, ha félre söprik az udvaron, ha igénytelen a wc, ha ájulás kerülgeti a mindennapos tornaórán. Nem szól, ha már nem bír napi 10-12 órát az iskolai tananyaggal foglalkozni, csak hogy jó jegyet kapjon. Csendben marad, ha már elfáradt, ha csalódott a világban. Nem szól otthon, ha most neki van szüksége beszélgetésre, vagy ha ma is elmaradt a mese.

Nem szól a nagyszülő, ha szeretetre, törődésre vágyik. Nem szól, hogy télen nincs elég takaró. Türelmesen fekszik magányában, nem szól akkor sem, ha fáj a csend.

Nem kiabálunk. Nem szólunk. Nem mozdulunk.

Talán, mert félünk a következő lépéstől, amit nem ismerünk. Talán, mert azt tanították nekünk, hogy örülj annak, hogy élsz, és ne vágyj többre, mint amid van - hiszen lehetne rosszabb is. De létezik annál rosszabb, mint hogy nem állsz ki magadért?

Ne maradj néma!

Azt mondják, ma tízmilliószoros nap van, így most még jobban oda kell figyelni, hogy mit gondolunk, mit szeretnénk megteremteni magunk körül. Személy szerint kicsit fenntartással fogadom ezt, de úgy vagyok vele, mint a szellemekkel. Nem akarom hinni, hogy vannak, de ne mutatkozzanak meg előttem bebizonyítani. Szóval vagy 10 milliószoros erővel bírunk, vagy nem, de a Minelli.hu nem áll a jó útjában, ezért utánajártam a témának. Zanzásítva:

A tibeti buddha napokat hívják 10 milliószoros napnak, és a  mai nap az idei év utolsó ilyen napja, és mint ilyen, ma kifejezetten figyelni kell a gondolatainkra.

Egy kicsit olyan ez, mint a karácsony, a nőnap és az anyák napja. Mármint abban a tekintetben, hogy a jeles napokon szokás egy kicsit jobban rákoncentrálni a szeretetre, holott minden napunkban benne kellene lennie a békevágynak, a szeretetnek, a megértésnek, a teremtésnek.

Nem bonyolult rendet tenni magunk körül, csak konzekvensen kell eljárni. Reggelente érdemes hamarabb felkelni, hogy nyugodtan kezdjünk neki a napunknak. Jusson idő a kellemes ébredésre, a napi tennivalónk fejben történő listázására, a hajunk, sminkünk elkészítésére, a reggeli elfogyasztására,  mindezt azért, hogy meghozzuk a döntést: Ma jól fogjuk érezni magunkat, és minden egyes nappal közelebb lépünk céljaink eléréséhez!

Azért abban megegyezhetünk, hogy a tudatos életvitel kemény meló, pláne az elején, aztán úgy gondolom, hogy idővel belerázódik az ember. Le kell vetkőzni a nem idevágó, ám erősen belénk ivódott mintákat, aktualizálni kell megoldó készletünket.

Egy mantra kezdetnek:

"Istenem, adj derűt, hogy elfogadjam azt, amit nem tudok megváltoztatni. Bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit meg bírok változtatni, és bölcsességet, hogy fel tudjam ismerni, a kettő közötti különbséget."

Marcus Aurelius

A Halloween történetéről ITT már írtam. Most ötletek jönnek a lakás dekorálásához, és a jelmezes bulikhoz!

Csokit vagy csalunk!  Arcfestés a bulira!

Tökfaragás ötletek:

Halloween nasi az édesszájúaknak és az egészséges életmód követőinek:

foto:pinterest

Minden télen, vagyis még november elején megfogadom, hogy karácsonyig leadok pár kilót, hogy szebben mutassak a családi képeken, illetve, hogy bűntudat nélkül ehessek a finomabbnál finomabb sütikből. De ehhez az kell, hogy előre helyet csináljak az ételnek. Ha ügyes vagyok, feleslegesen felszedett kilók nélkül fogom zárni az évet.

Összegyűjtöttem pár jó ötletet, ha van kedvetek, tartsatok velem a karbantartási programban! :)

Első lépés: Ne álljunk a mérlegre! Nem tök mindegy, hogy mennyit mutat? Majd a nadrág derekán mérjük, hogy milyen eredményesek voltunk!

Második lépés: Szerezzünk egy barátot, aki jön velünk edzeni, tornázni! Már mások is megmondták, hogy egyedül nem megy. Nos, ez sem, pedig heti kétszer tornázni kell!

Harmadik lépés: Vond be a családot is! Sétáljatok kocsizás helyett, egyetek egészséges ételeket!

Negyedik lépés: Kezdd el most! Minek várni?

Tornázz fitnesz labdával! Leírás ITT!

Néhány (nő)ismerősöm besokkolt, amikor elérte a bűvös 40. születésnapját. Én még előtte állok, és bár sok víz lefolyik addig még a Tiszán, de innen nézve úgy érzem, hogy én rendben leszek a ténnyel. Ha visszanézem a régi képeimet, azt látom, hogy az idővel együtt nőiesedtem, megértem. Az embernek nem kell arra törekednie, hogy örök tini kinézetű legyen. Elég, ha rendben van önmagával, majd az kihatással lesz a külsejére is. (Azért nem mindig gondoltam így...)

Összegyűjtöttem néhány 40 feletti nőt, akik nem csak tehetségesek, de szépségesek is. Persze kérdés, hogy ők hogyan élték meg a negyedik X eljövetelét. De ez egy másik történet.

Te rendben vagy a koroddal?

Lauren Graham:

Michelle Pfeiffer:

Vanessa Williams:

Julianne Moore:

Courtney Cox:

Susan Sarandon:

foto:pinterest